Megint megsérült Anderson
Szegény Andersont még az ág is húzza az utóbbi napokban, hiszen nem elég, hogy csapatával kikapott a Bajnokok Ligája döntőjében, a mérkőzés félidejében még le is kellett cserélni sérülés miatt, amely igen komolynak tűnik.
A 21 éves játékos számára nemrég postázta a brazil szövetségi-kapitány, Dunga a válogatott meghívót, azonban az elmúlt időben sokszor sérüléssel bajlódó középpályás ismét nem állhat a Selecao rendelkezésére, így a helyére az egykori manchesteri Kleberson került be.
A brazil válogatott Uruguay, illetve Paraguay ellen készül világbajnoki selejtezőkre, majd pedig elrepülnek a Konföderációs kupa helyszínére, Dél-Afrikába, ahol a torna címvédőjeként lépnek pályára.
|