Madridi átok?

Több United játékos is Madridba igazolt - nem sok sikerrel.
Az elmúlt esztendők talán legnagyobb Manchester United-sztárja volt Cristiano Ronaldo. Az egyik angol bulvárlap szerint kérdés azonban, hogy csillaga ugyanígy ragyog-e majd a Real Madridban is. Több korábbi ász ugyanis a Manchester elhagyását követően egyre csak lejjebb csúszott. Vajon Ronaldo is van Nistelrooy sorsára jut?
Az elmúlt esztendők legszerencsétlenebb távozója az Old Traffordról minden kétséget kizáróan Ruud van Nistelrooy. A holland támadó ugyan 220 mérkőzésen 150 góllal segítette a gárdát, ám igazán csak 2006-os angliai búcsúját követően indult meg a Vörös Ördögök sikerszériája. A Real Madridnál előbb ott folytatta, ahol a Unitednál abbahagyta, sorra szerezte a gólokat, később azonban térd sérülése a teljes szezonra a lelátóra kényszerítette. A Real Madrid még mezszámát is elvette tőle, és alighanem felépülését követően sem lesz könnyű dolga visszaszereznie helyét a spanyol együttesben.
A kilencvenes évek legnagyobb manchesteri sztárja, David Beckham 2003-ban ugyancsak a Real Madridért hagyta el az Old Traffordot. Hiába játszott azonban hozzá hasonló kiválóságokkal, négy esztendő alatt csak egy spanyol bajnoki címnek, és Szuperkupa-győzelemnek örülhetett, mígnem némi meglepetésre 2007-ben az amerikai bajnokságot választotta. Míg korábbi társai, Ryan Giggs vagy Gary Neville Bajnokok Ligája-diadalt ünnepeltek, sorra gyűjtik be a bajnoki címeket, Beckham Amerika és Milánó között ingázik, ráadásul egy időre angol válogatottbeli tagságát is elvesztette.
Jaap Stam legnagyobb sikereit a Manchester United színeiben aratta: Bajnokok Ligája-diadal, három bajnoki cím, illetve FA Kupa-győzelem került fel a dicsőséglistájára. 2001-ben mégis távozni kényszerült az Old Traffordról miután önéletrajzi könyvének néhány állítása haragot szított ellene a Unitednél, ráadásul a Lazio igen jó árat kínált érte. Később a Milan, majd zárásként az Ajax színeiben is játszott, korábbi sikereit azonban már nem tudta megismételni. Sir Alex Ferguson később elismerte, hogy eladása hiba volt.
Paul Ince ugyancsak a “vesztes” távozók közé tartozik. Sir Alex Ferguson sokan vakmerőnek gondolták, amikor 1995-ben az akkori egyik legnagyobb sztárt eladta az Internek és helyette a fiataloknak szavazott bizalmat, a történet azonban ismert: a United csillaga egyre erősebben ragyogott az ifjakkal, míg Ince-é egyre inkább elhalványodott.
Andrej Kanchelskis az 1994-es duplázó csapat egyik legkedveltebb tagja a következő idényben távozott Manchesterből (Ince és Hudges társaságában). Első Evertonnál töltött idényében szárnyalt, majd egyre lejjebb zuhant.
|