Tevez a távozás mellett döntött

Az argentin fenomén a Cityhez igazol.
Carlos Tevez Sir Alex Ferguson tudtára adta, hogy nem áll szándékában visszatérni a Manchester Unitedhez.
Ferguson az utóbbi két hétben többször is félbeszakította franciaországi nyaralását, hogy a Vörös Ördögök közelebb jussanak Carlitos szerződésének véglegesítéséhez. Az argentin válogatott klasszis viszont nemrég telefonon közölte mesterével; a távozás mellett döntött.
Ennek ellenére Sir Alex biztos megpróbálja még maradásra bírni Tevezt, de a manchesteri vezetőség egyre jobban fél, hogy Cristiano Ronaldo után újabb világklasszisát veszíti a klub.
A Manchester City a támadó megszerzése érdekében 75 %-al megemelné Carlos jelenlegi 140 ezer fontos heti bérét, valamint a városi rivális mellett szól, hogy a Boca Juniorsnál nevelkedett labdarúgó a rendszeres játéklehetőséggel visszanyerhetné kezdő helyét Diego Maradona válogatottjában is.
Az érdeklődők közt szerepel még a Liverpool is, de a Guardian információi szerint az Apacs becenévre hallgató játékos szívébe olyannyira belopták magukat a manchesteri drukkerek, hogy esze ágában sincs az ősi riválishoz szerződni. Tevez ugyanis úgy véli a városi riválishoz való átigazolás kevésbé fájna a Red Army tagjainak.
|