Ötéves szerződés az aigóval
A szerződés értelmében a kínai cég lesz a United hivatalos fényképezőgép, multimédia lejátszó és adattárolási partnere.
Sir Bobby Charlton, a Vörös Ördögök legendája, és a klub kereskedelmi igazgatója, Richard Arnold jelentette be az üzlet létrejöttét a cég telephelyén, Pekingben.
A szponzoráció egyben azt jelenti, hogy az aigo innentől kezdve öt éven át az egész világra kiterjedően rendelkezik joggal az aigo és aigoMusic márkanév promóciójára a Manchester Uniteden keresztül.
Emellett az aigo lesz a hivatalos névadó szponzora a csapat Kínában rendezendő mérkőzésének Hangzhouban, a júliusi ázsiai túrán.
"Ezen üzlet létrejötte is a Manchester United nemzetközi jelenlétének erősítését jelenti számunkra. Az aigo vezető cég a maga területén, és nagy izgalommal várjuk a közös együttműködésünk kezdetét. A túra kínai meccse lesz az első alkalom, amikor a szurkolóink meggyőződhetnek a partnerünk és köztünk lévő gyümölcsöző együttműködésről" - mondta a Vörös Ördögök ügyvezető-igazgatója, David Gill.
|