3 millióért jöhet Gabi

A korábbi hírekkel ellentétben Gabriel Obertan még alacsonyabb összegért, 3 millió fontért lehet csapatunk játékosa.
Franciaországi értesülések szerint a Bordeaux szélsője a napokban vesz részt a szokásos orvosi vizsgálatokon, tehát közel áll ahhoz, hogy hamarosan aláírja a szerződését a Vörös Ördögökkel.
A Ligue 1-ben szereplő csapattal bajnokságot nyerő tréner, Laurent Blanc, aki pályafutása során futballozott a Manchester Unitedben is, meglepetten nyilatkozott az ügyről egy francia rádiónak.
"Megleptek az Obertannal kapcsolatos hírek, nem várt lehetőség adódott ezzel a számára, hogy a világ egyik legjobb klubjában játszhasson."
"A Manchester United már figyelemmel kíséri a teljesítményét egy ideje, az angol csapatban talán képesek lesznek kihozni belőle azt, amit Bordeaux-ban és Lorient-ban nem sikerült."
"Tehetséges játékosról van szó, de mentálisan mindenképpen fejlődni kell, hogy meg tudja mutatni a benne rejlő értékeket."
Obertannak vélhetően nem lesz gond az önbizalmával, ha Manchesterbe érkezik, mivel múlt hónapban a touloni utánpótlástorna legértékesebb játékosává választották.
manutdfanatics.hu
|