Továbbjutottak:

A BL döntő

A szerdai labdarúgó Bajnokok Ligája döntő talán még többet is hozott annál, mint amit vártunk tőle. Persze nem az első huszonöt perc, mert az olyan volt, amilyenre mindenki számított, ám Ronaldo góljától Lampard találatáig egy egészen pörgős, remek meccsnek örülhettünk. A második félidőben, és a hosszabbításban is voltak helyzetek, ám egy ennyire felvezetett, ennyi embert megmozgató fináléhoz büntetőpárbaj dukál. Abban pedig a Manchester United nyert.

Engedelmükkel, most nem foglalkoznék azzal, hogy melyik csapat nyújtotta a jobb teljesítményt, melyik érdemelte volna meg jobban a győzelmet, mert mindez nem számít, megváltoztathatatlan. Inkább egy másik oldaláról közelíteném meg ezt a mérkőzést.

Gyerekkorában minden egyes kissrác volt valaki a grundon. Puskás, Varga, Nyilasi, Törőcsik, később Beckham, Zidane, Ronaldo, Ronaldinho, Cristiano Ronaldo, Lampard, Gerrard, Terry… De csak akkor, ha gólt szereznek, vagy éppen nem rontanak büntetőt. Sokan irigykedünk a nagyokra, a sok kocsira, házra, villára arra, hogy mennyivel könnyebben csajoznak be (lásd még a jelenleg is futó egyik reklámban is megjelenik ez). Azt viszont nem tudom, közülünk hányan mertek volna odaállni a moszkvai hajnalban 11-est rúgni. Elsőre ez nem tűnik egy komoly feladatnak, ám ha csak egy pillanatra is belegondolunk abba, hogy világszerte hányan szorítanak azért a csapatért, amelynek színeiben egy játékos részt vesz a 'szerencsejátékban', ha végiggondoljuk, hogy hány ember sorsa múlik egy edzésen nevetségesen egyszerűnek tűnő feladat elvégzésén, már más a helyzet.

Az emberi természetben benne van, hogy szereti nézni a gazdagok és szépek bukását. Cristiano Ronaldo kihagyott 11-esénél sokan óriásit kacagtak. Igazán mélyről, egy teljesen őszinte kárörömöt engedett meg magának mindenki, aki nem szereti a portugált. (Vannak páran.) Kevés dolgába lehetett belekötni idén, ebbe igen, és ki is használta mindenki. Ez a fiatal - hiszen még mindig csak a húszas évei elején jár- pedig pár perccel később megmutatta, hogy ő is ember, amikor a meccs végét követően elkezdtek potyogni a könnyei, tudván, hogy ezt megúszta és így nem szedi majd szét a másnapi sajtó. Remek leckét kapott az égiektől, a kérdés tud-e élni vele.

Jött ugyanis John Terry, akinek a szerdai lehetett volna élete napja. A Chelsea egyik legemblematikusabb figurája a mezőny legjobbja volt tegnap este, végig magabiztosan végezte feladatát, és megadatott neki a lehetőség, hogy csapatkapitányként eldöntse a 2008-as BL-döntőt. Edwin Van der Sar pedig már el is repült a másik irányba, amikor a védő rúgás közben megcsúszot, és így a kapufát találta el. Jelentkezzen bárki, aki azt mondja, hogy igen, ő szeretett volna Terry helyében ott ülni és zokogni.

Hogy mennyire megfogta őt ez a balszerencse, az leginkább Anelkán látszott, aki fittyet sem hányt arra, hogy szintén hibázott. Terry érezte, hogy mennyien bíztak benne, hogy mennyire szorítottak neki. Ahogy vége lett minden idők egyik legizgalmasabb döntőjének, a Chelsea hívek közül sokan, nemcsak a gyerekek kezdtek el pityeregni, néhányan még sírni is. Ami pedig a leghihetetlenebb része ennek a történetnek, hogy nem is ő lett volna az ötödik rúgó, hanem Didier Drogba, ha nem állítják ki. Legalábbis Henk Ten Cate, a csapat másodedzője állítása szerint.

Kibicnek pedig semmi sem drága. Érdemes beleolvasni a különböző magyar, és külföldi internetes fórumok írásaiba. Utólag, a számítógép előtt ugyanis könnyű okosnak lenni: „Tudtam, hogy x, vagy y úgyis kihagyja, látszott az arcán…Grant, te béna, hogy lehet egy cserével 11-est rúgatni…stb.” Röpködnek az ilyen hozzászólások. Mintha utólag ez bármit is megváltoztatna. Nem fog. Pedig ha tehetné, John Terry mindent megtenne azért, hogy ez összejöjjön.

A csalódottság persze idővel eltűnik majd, jövőre pedig minden kezdődik elölről. Azt például, hogy Avram Granttal, vagy nélküle, egyáltalán maradt volna-e abban az esetben, ha megnyerik a BL-t? Ki tudja… Nem tudom, Önök hogy vannak vele, én már nagyon várom az Európa-bajnokságot. Ott is hasonló izgalmak várhatók, és ott is megbizonyosodhatunk majd arról, amit már nagyon sokan elmondtak, leírtak korábban. Ezek a játékosok is emberek…

Forrás:eurosport.hu

Eddigi Győztesek:

1955/56: Real Madrid (spanyol)
1956/57: Real Madrid
1957/58: Real Madrid
1958/59: Real Madrid
1959/60: Real Madrid
1960/61: Benfica (portugál)
1961/62: Benfica
1962/63: AC Milan (olasz)
1963/64: Internazionale (olasz)
1964/65: Internazionale
1965/66: Real Madrid
1966/67: Celtic Glasgow (skót)
1967/68: Manchester United (angol)
1968/69: AC Milan
1969/70: Feyenoord (holland)
1970/71: Ajax Amsterdam (holland)
1971/72: Ajax Amsterdam
1972/73: Ajax Amsterdam
1973/74: Bayern München (német)
1974/75: Bayern München
1975/76: Bayern München
1976/77: FC Liverpool (angol)
1977/78: FC Liverpool
1978/79: Nottingham Forrest (angol)
1979/80: Nottingham Forrest
1980/81: FC Liverpool
1981/82: Aston Villa (angol)
1982/83: Hamburger SV (német)
1983/84: FC Liverpool
1984/85: Juventus (olasz)
1985/86: Steaua Bucuresti (román)
1986/87: FC Porto (portugál)
1987/88: PSV Eindhoven (holland)
1988/89: AC Milan
1989/90: AC Milan
1990/91: Crvena Zvezda (jugoszláv)
1991/92: FC Barcelona (spanyol)
1992/93: Olympique Marseille (francia)
1993/94: AC Milan
1994/95: Ajax Amsterdam
1995/96: Juventus
1996/97: Borussia Dortmund (német)
1997/98: Real Madrid
1998/99: Manchester United
1999/00: Real Madrid
2000/01: Bayern München
2001/02: Real Madrid
2002/03: AC Milan
2003/04: FC Porto
2004/05: FC Liverpool
2005/06: FC Barcelona
2006/07: AC Milan
2007/08: Manchester United