A nagy világversenyek után gyakran előfordul, hogy egy-egy futballista bejelenti: ez volt az utolsó szereplése a címeres mezben. A mostani Európa-bajnokság sem jelent kivételt, a torna alatt, sőt már előtte is több klasszis is nyilvánosságra hozta, hogy visszavonul a nemzeti tizenegytől. Igaz, a múltban már az is bebizonyosodott, hogy ezeket a kijelentéseket nem kell mindig komolyan venni.
Gondoljunk csak a svéd Henrik Larssonra, aki először 2002-ben jelentette ki, hogy számára véget ért a válogatott-karrier - azonban visszavonulása a nemzeti csapattól csak két évig tartott, mert kevéssel a 2004-es Európa-bajnokság előtt a közvélemény nyomására visszatért a válogatottba.
Ezután egészen a 2006-os vébéig maradt, amely után megint úgy döntött, hogy csak a klubfutballra akar koncentrálni, sőt 2007 őszén úgy tűnt, hogy a pályafutása is véget ér. Ám mivel egyesülete, a Helsingborgs IF kiharcolta a továbbjutást az UEFA-kupában, Larsson maradt, és májusban hatalmas meglepetésre a svédek Eb-keretébe is bekerült. Ráadásul a kontinensviadalról való kiesést követően kijelentette: esze ágában sincsen visszavonulni a címeres meztől, ami azt jelenti, hogy ha rajta múlik, akkor az ősszel a magyar csapat ellen is láthatjuk majd világbajnoki selejtezőn.
A svéd válogatott csapatkapitánya, Fredrik Ljungberg viszont a jelek szerint nem lesz ott hazája együttesében a magyarok ellen, mivel ő az Európa-bajnoki búcsú után úgy döntött: többé nem szerepel a nemzeti csapatban. A középpályás még 1998-ban debütált a válogatottban, a 2000-es Európa-bajnokság után mindegyik nagy világversenyen szerepelt a svédekkel, és a 2006-os világbajnokság után kapta meg a csapatkapitányi karszalagot. Az utóbbi időben azonban egyre többet bajlódott sérüléssel, így aztán nem jelentett túl nagy meglepetést a bejelentése, miszerint lezártnak tekinti válogatott karrierjét. Az oroszok elleni csoportmeccs volt az utolsó alkalom, hogy felhúzta a háromkoronás címerrel ellátott mezt - ez volt egyébként a 75. találkozója a nemzeti együttesben.
A francia válogatott két doyenje, Claude Makelele és Lilian Thuram is úgy döntött, hogy az Eb után már nem játszanak a Les Blues színeiben - és egyikük számára sem ez volt az első alkalom, hogy így határoztak. Makelele először 2004 szeptemberében szánta el magát hasonló lépésre, mégpedig Thurammal és Zinédine Zidane-nal együtt. Miután azonban a gárda a vártnál gyengébben szerepelt a vb-selejtezőkön, szűk egy évvel később, 2005 augusztusában mindhárman visszatértek a csapatba. A franciák a vezérletükkel nem csak hogy kijutottak a 2006-os tornára, de ott ezüstérmesek lettek, mire Makelele megint bejelentette: többé nem játszik a válogatottban. A szövetségi kapitány, Raymond Domenech azonban továbbra is igényt tartott rá, és formálisan eltiltással fenyegette meg, amennyiben nem áll a válogatott rendelkezésére - így Makelele továbbra is szerepelt a nemzeti csapatban (az eset kapcsán jelentette ki Makelele akkori klubedzője, a Chelsea FC mestere, José Mourinho, miszerint Domenech futball-rabszolgaként kezelte a játékost). Thuram a vébé után nem köszönt el a válogatottságtól, így ő most "csak" másodszorra mondta le a nemzeti csapatban való szereplést - tette mindezt francia rekorderként és aktuális csapatkapitányként. Sőt a rossznyelvek szerint az utolsó, Olaszország elleni csoportmeccsen már a saját kérésére nem játszott...
Szintén nem sikerült valami szépre a búcsú a csehek két veteránjának, Jan Kollernek és Tomás Galáseknek - akik számára szintén az Eb jelentette az utolsó fellépést a címeres mezben. A csatár legalább gólt tudott szerezni pályafutása utolsó válogatott találkozóján, a törökök ellen - és ezzel 55-re növelte a nemzeti csapatban szerzett góljainak számát, ami egyébként cseh rekordnak számít. Galáseknek a gólszerzés nem jött össze, igaz, az soha nem is volt rá jellemző: összesen 69 alkalommal játszott a nemzeti csapatban, de csak egy találatra volt képes.
A görögök korai Eb-búcsúja két focista számára is az utolsó válogatottságot jelentette. A kapus, Antoniosz Nikopolidisz esetében ez nem jelentett túl nagy meglepetést, elvégre a hálóőr, aki tagja volt a 2004-ben Eb-t nyert csapatnak, már 37 esztendős, és a spanyolok elleni csoportmérkőzés volt a 90. mérkőzése a címeres mezben. A védő Paraszkevasz Ancasz hasonló döntése viszont szinte mindenkit váratlanul ért: az Olimpiakosz focistája csupán 31 éves, és a válogatottban is mindössze 25 alkalommal játszott - és saját elhatározásából többször már nem is fog.
Nikopolidisz mellett még három kapus zárta le pályafutását az Eb-n a nemzeti csapatban - közülük ketten csak tartalékként utaztak a kontinensviadalra, de végül azért játéklehetőséghez jutottak. A svájciak egyese, Pascal Zuberbühler az utolsó csoportmérkőzésen amolyan "búcsúajándékot" kapott a szintén távozó szakvezetőtől, Jakob Kuhntól, és így ő állhatott a kapuba a portugálok ellen - amit pár parádés védéssel hálált meg. A mezén csak a Zubi becenévvel futballozó kapusnak ez volt az 51. szereplése a válogatottban.
A török Rüstü Recber eredetileg szintén csak kispados volt a tornán, ám Volkan Demirel eltiltása nyomán bekerült a kapuba, és ő védhetett a negyeddöntőben - ahol előbb nagyot hibázott, majd a büntetőpárbajban bemutatott védésével hőssé vált. Az elődöntőben a németek ellen aztán megint bakizott, és ennek már súlyosabb következményei lettek, hiszen Németország végül 3-2-re nyert, és kiverte a törököket.
Rüstü a maga 119 válogatottságával azért új nemzeti rekordot állított fel, akárcsak a holland kapus, Edwin van der Sar, akinek az oroszok elleni negyeddöntő volt a 128. mérkőzése az oranje színeiben. A veterán kapus már a torna előtt bejelentette, hogy az Eb után már nem óhajt védeni a válogatottban, de a kontinensviadalon még alaposan odatette magát: bravúros védések egész sorát mutatta be, és nem rajta múlt, hogy a hollandok a legjobb négy közé sem jutottak be.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
